future runawaygirl ,_,

now this is the best motor I'll ever draw xD

Nakamákért mindent

Drága Haru-chwwwaaaaaaaan!

Cső. <3

Hasznos tárgyak jegyzéke I.

Hjahhj, de régen írtam már ide!
És most sem írnék, ha nem érezném úgy, hogy köteles vagyok a Világgal közölni egy régi-új találmányt, ami megváltoztathatja mindenki életét. Tényleg. Bárkiét.
És ez a találmány a sajtvarró tű.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokáig én sem tudtam ennek a kincsnek a létezéséről, de egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet eme hiányosságomra. Ezek után nekiláttam és alapos kutatómunkát végeztem a sajtvarró tű után.
Kutatásaim során bejártam az Északi- tenger minden zugát, a zord Oroszország átkozott barlangjait, a gyilkos egyiptomi dűnéket, újjáépítettem az alexandriai könyvtárat, és minden fellelhető információt összegyűjtöttem erről az ereklyéről.
Először is szögezzük le: nagyon ritka.
Pár szó a kinézetéről, aztán a lényegre térek.
Első látásra könnyen összetéveszthető egy sima hímzőtűvel, de alapos megfigyelés után észrevehetjük, hogy a vége rombuszosan ellaposodik, és a végén nincs lyuk. Ez azért lényeges, mert a sajtvarráshoz nem használunk cérnát, se damilt. A sajtvarrótű máig is ismeretlen módon bármiféle segédeszköz nélkül rögzíti a sajt egyik felét a másikhoz.
Azonban éppen emiatt a tulajdonsága miatt veszélyes is. Egyetlen egy kilós ementáli sajt összevarrása akár tíz évvel is megrövidítheti valakinek az életét! Régi cikkekben, naplótöredékekben talált szórványemlékekből sikerült rájönnöm, hogy a sajtvarrótű a tulajdonosának az életenergiáját használja a cérna helyett.

Ez a mágikus ereklye először az őskorban hagyott jelet maga után: gyanítható, hogy elődeink e tárgy segítségével fércelték össze a Stonehenge-t. Az egyiptomi piramisok kőtömbjein is megtalálhatóak a nyomai, csakúgy, mint a Kínai Nagyfalon és a Pantheonon.
Ám feltételezhető, hogy a gyökerei még mélyebbre nyúlnak. Az első hegymászócsapat, amelyik meghódította a Himaláját, érdekes adatokat biggyesztett lábjegyzetként az útinaplóba: varrásmintát idéző lyukakat találtak a hegy oldalában több helyen is.
Még számos utalást találtam a tű felbukkanási helyeire, mígnem 1457-ben úgy látszott, eltűnt. Forrásaim szerint újra az 1900-as évek első felében bukkant fel, egy Budapest közeli faluban, Tápiószecsőn, ám további információkat nem tudtam szerezni.
Talán újra eltűnt? Vagy egy szecsői család rejtegeti? Ki tudja?

Lényeg, ami lényeg: a tű újra fel fog bukkanni, ebben biztosak lehetünk. Talán áldozatokat is szed majd, talán a világ felfedezi a jelentőségét.
Addig is, járjunk nyitott szemmel! Fedezzük fel a körülöttünk rejlő titkokat, mert az ember nap mint nap tanul valami újat.

Régen

... volt bejegyzés, de nem érdekel xD

Igazság szerint csak azért írok, mert láttam valamit, amit ki kell írnom magamból, mert dühít és idegesít a tehetetlenségem.
Alapvetően semmi extra, vagy brutális: egy törött lábú cicát.
Az állomástól sétáltam hazafelé, amikor az árokból, a füvön áttörtetve rohant felém nyávogva. Nem tudom, hogy mit akart tőlem, erős a gyanúm, hogy kábé mindenkihez odament, akivel találkozott, a lába is ezt mutatta. Nem nyílt törés volt, de teljes, két centivel a mancsa felett. A kis buta mindig rá is lépett, és így teljesen visszafordult, már nem is a talpára, hanem a felső részre lépett.
De ugyanolyan kedves és aranyos volt, mint bármikor, egy kis szagolgatás után dörgölőzött, dorombolt, és csak akkor nyávogott, ha hozzáértem a lábához.
És frusztrál, nagyon idegesít, hogy nem tudtam érte csinálni semmit. Gondoltam rá, hogy helyre teszem a lábát, de mindenki tudja, hogy milyen a rosszul összeforrt csont, ráadásul tele lehetett az egész szilánkokkal. Amikor az előző cicám, Ficak törte el a lábát, nem nézett ki ilyen csúnyán, de leborotválták a lábát és jó hatcentis vágás kellett a műtéthez, majd három hét gipsz.
Aztán gondoltam arra is, hogy a testéhez kötöm a lábát, de nem találtam olyan hajlatot, ami ép volt, és nem is volt nálam semmi kötözőanyag.
Végül próbáltam rávenni, hogy vezessen el a házhoz, ahonnan jött, és akkor becsengetek, hogy nem az övéké-e a cica, de esélytelen volt.
Erős a gyanúm, hogy minden szépen el lesz rendezve, mert látszott rajta, hogy házikedvenc, ápolt, jó húsban volt, biztos, hogy egy féreg sem volt benne, tehát estére legkésőbb megtalálják és elviszik orvoshoz.
De mégis, ritka szarul érzem magam. És megint rájöttem, hogy az állatok mennyivel jobban megérdemlik a gondoskodást, mint sok ember, és általában mégsem kapják meg.

Komolyan elkezdtem gondolkodni az állatorvosin. Mert ha már az lennék, akkor "egyszerűen" hazavinném és megműthetném. Mert tudnám, hogy mit csinálok.

Aki szereti az állatokat, az gondolom megért. Ááááhh, remélem találkozok még vele később, jobb körülmények között :)