Hjahhj, de régen írtam már ide!
És most sem írnék, ha nem érezném úgy, hogy köteles vagyok a Világgal közölni egy régi-új találmányt, ami megváltoztathatja mindenki életét. Tényleg. Bárkiét.
És ez a találmány a sajtvarró tű.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokáig én sem tudtam ennek a kincsnek a létezéséről, de egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet eme hiányosságomra. Ezek után nekiláttam és alapos kutatómunkát végeztem a sajtvarró tű után.
Kutatásaim során bejártam az Északi- tenger minden zugát, a zord Oroszország átkozott barlangjait, a gyilkos egyiptomi dűnéket, újjáépítettem az alexandriai könyvtárat, és minden fellelhető információt összegyűjtöttem erről az ereklyéről.
Először is szögezzük le: nagyon ritka.
Pár szó a kinézetéről, aztán a lényegre térek.
Első látásra könnyen összetéveszthető egy sima hímzőtűvel, de alapos megfigyelés után észrevehetjük, hogy a vége rombuszosan ellaposodik, és a végén nincs lyuk. Ez azért lényeges, mert a sajtvarráshoz nem használunk cérnát, se damilt. A sajtvarrótű máig is ismeretlen módon bármiféle segédeszköz nélkül rögzíti a sajt egyik felét a másikhoz.
Azonban éppen emiatt a tulajdonsága miatt veszélyes is. Egyetlen egy kilós ementáli sajt összevarrása akár tíz évvel is megrövidítheti valakinek az életét! Régi cikkekben, naplótöredékekben talált szórványemlékekből sikerült rájönnöm, hogy a sajtvarrótű a tulajdonosának az életenergiáját használja a cérna helyett.
Ez a mágikus ereklye először az őskorban hagyott jelet maga után: gyanítható, hogy elődeink e tárgy segítségével fércelték össze a Stonehenge-t. Az egyiptomi piramisok kőtömbjein is megtalálhatóak a nyomai, csakúgy, mint a Kínai Nagyfalon és a Pantheonon.
Ám feltételezhető, hogy a gyökerei még mélyebbre nyúlnak. Az első hegymászócsapat, amelyik meghódította a Himaláját, érdekes adatokat biggyesztett lábjegyzetként az útinaplóba: varrásmintát idéző lyukakat találtak a hegy oldalában több helyen is.
Még számos utalást találtam a tű felbukkanási helyeire, mígnem 1457-ben úgy látszott, eltűnt. Forrásaim szerint újra az 1900-as évek első felében bukkant fel, egy Budapest közeli faluban, Tápiószecsőn, ám további információkat nem tudtam szerezni.
Talán újra eltűnt? Vagy egy szecsői család rejtegeti? Ki tudja?
Lényeg, ami lényeg: a tű újra fel fog bukkanni, ebben biztosak lehetünk. Talán áldozatokat is szed majd, talán a világ felfedezi a jelentőségét.
Addig is, járjunk nyitott szemmel! Fedezzük fel a körülöttünk rejlő titkokat, mert az ember nap mint nap tanul valami újat.
2011. február 20., vasárnap
2010. augusztus 14., szombat
Régen
... volt bejegyzés, de nem érdekel xD
Igazság szerint csak azért írok, mert láttam valamit, amit ki kell írnom magamból, mert dühít és idegesít a tehetetlenségem.
Alapvetően semmi extra, vagy brutális: egy törött lábú cicát.
Az állomástól sétáltam hazafelé, amikor az árokból, a füvön áttörtetve rohant felém nyávogva. Nem tudom, hogy mit akart tőlem, erős a gyanúm, hogy kábé mindenkihez odament, akivel találkozott, a lába is ezt mutatta. Nem nyílt törés volt, de teljes, két centivel a mancsa felett. A kis buta mindig rá is lépett, és így teljesen visszafordult, már nem is a talpára, hanem a felső részre lépett.
De ugyanolyan kedves és aranyos volt, mint bármikor, egy kis szagolgatás után dörgölőzött, dorombolt, és csak akkor nyávogott, ha hozzáértem a lábához.
És frusztrál, nagyon idegesít, hogy nem tudtam érte csinálni semmit. Gondoltam rá, hogy helyre teszem a lábát, de mindenki tudja, hogy milyen a rosszul összeforrt csont, ráadásul tele lehetett az egész szilánkokkal. Amikor az előző cicám, Ficak törte el a lábát, nem nézett ki ilyen csúnyán, de leborotválták a lábát és jó hatcentis vágás kellett a műtéthez, majd három hét gipsz.
Aztán gondoltam arra is, hogy a testéhez kötöm a lábát, de nem találtam olyan hajlatot, ami ép volt, és nem is volt nálam semmi kötözőanyag.
Végül próbáltam rávenni, hogy vezessen el a házhoz, ahonnan jött, és akkor becsengetek, hogy nem az övéké-e a cica, de esélytelen volt.
Erős a gyanúm, hogy minden szépen el lesz rendezve, mert látszott rajta, hogy házikedvenc, ápolt, jó húsban volt, biztos, hogy egy féreg sem volt benne, tehát estére legkésőbb megtalálják és elviszik orvoshoz.
De mégis, ritka szarul érzem magam. És megint rájöttem, hogy az állatok mennyivel jobban megérdemlik a gondoskodást, mint sok ember, és általában mégsem kapják meg.
Komolyan elkezdtem gondolkodni az állatorvosin. Mert ha már az lennék, akkor "egyszerűen" hazavinném és megműthetném. Mert tudnám, hogy mit csinálok.
Aki szereti az állatokat, az gondolom megért. Ááááhh, remélem találkozok még vele később, jobb körülmények között :)
Igazság szerint csak azért írok, mert láttam valamit, amit ki kell írnom magamból, mert dühít és idegesít a tehetetlenségem.
Alapvetően semmi extra, vagy brutális: egy törött lábú cicát.
Az állomástól sétáltam hazafelé, amikor az árokból, a füvön áttörtetve rohant felém nyávogva. Nem tudom, hogy mit akart tőlem, erős a gyanúm, hogy kábé mindenkihez odament, akivel találkozott, a lába is ezt mutatta. Nem nyílt törés volt, de teljes, két centivel a mancsa felett. A kis buta mindig rá is lépett, és így teljesen visszafordult, már nem is a talpára, hanem a felső részre lépett.
De ugyanolyan kedves és aranyos volt, mint bármikor, egy kis szagolgatás után dörgölőzött, dorombolt, és csak akkor nyávogott, ha hozzáértem a lábához.
És frusztrál, nagyon idegesít, hogy nem tudtam érte csinálni semmit. Gondoltam rá, hogy helyre teszem a lábát, de mindenki tudja, hogy milyen a rosszul összeforrt csont, ráadásul tele lehetett az egész szilánkokkal. Amikor az előző cicám, Ficak törte el a lábát, nem nézett ki ilyen csúnyán, de leborotválták a lábát és jó hatcentis vágás kellett a műtéthez, majd három hét gipsz.
Aztán gondoltam arra is, hogy a testéhez kötöm a lábát, de nem találtam olyan hajlatot, ami ép volt, és nem is volt nálam semmi kötözőanyag.
Végül próbáltam rávenni, hogy vezessen el a házhoz, ahonnan jött, és akkor becsengetek, hogy nem az övéké-e a cica, de esélytelen volt.
Erős a gyanúm, hogy minden szépen el lesz rendezve, mert látszott rajta, hogy házikedvenc, ápolt, jó húsban volt, biztos, hogy egy féreg sem volt benne, tehát estére legkésőbb megtalálják és elviszik orvoshoz.
De mégis, ritka szarul érzem magam. És megint rájöttem, hogy az állatok mennyivel jobban megérdemlik a gondoskodást, mint sok ember, és általában mégsem kapják meg.
Komolyan elkezdtem gondolkodni az állatorvosin. Mert ha már az lennék, akkor "egyszerűen" hazavinném és megműthetném. Mert tudnám, hogy mit csinálok.
Aki szereti az állatokat, az gondolom megért. Ááááhh, remélem találkozok még vele később, jobb körülmények között :)
2010. június 24., csütörtök
2010. június 16., szerda
Autophobia
"I will swallow
If it will help my sea level go down
I'll take a deep deep breath
But I'll come back to haunt you if I drown"
Jé, úgy tűnik, hogy rajta vagyok még a levelezési listán, megkaptam az Erdélyi zenekaros képeket. Nem kellett volna megnéznem.
Most valahogy kiüresedtem, legalábbis úgy érzem. És tudod, hogy szarul éreztem volna magam, ha velük megyek, hogy még mindig hisztiznék esténként, hogy utálom, elég, hagyjanak, utálom őket, még azokat is, akiknek semmi bajuk velem, de kívül érzem magam. Beteges.
Mert nem az a bajom, hogy nem voltam ott velük, hanem az, hogy nem voltam képes beilleszkedni egy társaságba. Eddig ketten léptünk ki a zenekarból: Enikő és én, de csak engem nem vár vissza senki.
"You were ever in my mind
You were behind my soul each time
I held it to the flame
You were ever in my precious thoughts
I'd leave a room of angels
Just to be alone
If only to say your name
I never told you I needed you darling
Like a rose needs the rain
How could you possibly know how much
So I reach for your love
Like the moon and the stars
Ever in my sight
Ever out of touch "
És ez így kicsi szar érzés.
Meg persze nem csak a közösség. Vannak dolgok, amiken az ember nincs túl fél év alatt, ha már egyszer évekig tartott.
"I've been racing for you honey
But you take your love
From under my feet
The very moment I arrive"
Persze nincs okom panaszra. Szeretlek titeket, akik olvassátok a baromságaimat, meg a maradék tízet is, akik nem :)
If it will help my sea level go down
I'll take a deep deep breath
But I'll come back to haunt you if I drown"
Jé, úgy tűnik, hogy rajta vagyok még a levelezési listán, megkaptam az Erdélyi zenekaros képeket. Nem kellett volna megnéznem.
Most valahogy kiüresedtem, legalábbis úgy érzem. És tudod, hogy szarul éreztem volna magam, ha velük megyek, hogy még mindig hisztiznék esténként, hogy utálom, elég, hagyjanak, utálom őket, még azokat is, akiknek semmi bajuk velem, de kívül érzem magam. Beteges.
Mert nem az a bajom, hogy nem voltam ott velük, hanem az, hogy nem voltam képes beilleszkedni egy társaságba. Eddig ketten léptünk ki a zenekarból: Enikő és én, de csak engem nem vár vissza senki.
"You were ever in my mind
You were behind my soul each time
I held it to the flame
You were ever in my precious thoughts
I'd leave a room of angels
Just to be alone
If only to say your name
I never told you I needed you darling
Like a rose needs the rain
How could you possibly know how much
So I reach for your love
Like the moon and the stars
Ever in my sight
Ever out of touch "
És ez így kicsi szar érzés.
Meg persze nem csak a közösség. Vannak dolgok, amiken az ember nincs túl fél év alatt, ha már egyszer évekig tartott.
"I've been racing for you honey
But you take your love
From under my feet
The very moment I arrive"
Persze nincs okom panaszra. Szeretlek titeket, akik olvassátok a baromságaimat, meg a maradék tízet is, akik nem :)
2010. június 7., hétfő
Mesém
Jesszus, ugye még korábban elhatároztam, hogy Emilie dalszövegeket fogok felhasználni a vaklányos sztorihoz, szóval egy ideje hallgatom a számokat, dalszöveggel, hogy biztosan értsem.
És most jutottam el a Swallow-ig O-O
"I will swallow
If it will help my sea level go down
But I'll come back to haunt you if I drown"
Gondolok itt a hozzáállására, mert nem akar tenni semmit, csak azt akarja, hogy elmúljon minden problémája. Nem akar elfogadni segítséget, de meghalna egy kedves szóért, még ha nem is ismeri be, és dühös mindenkire. Meg másokat okol a saját tehetetlensége miatt.
"Twenty years
Sinking slowly
Can I trust you
But I don't want to"
Pontosan húsz éves =D És az eddigi élete lerombolódni látszik. A szoc. gondozó csaj meg segíteni akar neki, de ő nem akarja, hisztizik, és nem fogadja el, hogy jót akar neki.
"You tell me everything's all right
As though it's something you've been through"
És a hozzáállása a szoc. gondozó csajhoz.
A többi része pedig (a szerelmet kivéve) alapból igaz rá. OMG.
És ezt úgy, hogy ezelőtt sohasem néztem meg a Swallow szövegét, nem is értettem egészen.
xD
Kicsit... fura vagyok. Végül is animeconos ember, vagy mi... ~~
SA
Na még egyet =D
Itt szakadok rajtuk, hogy ennyire hülyék nem lehetnek, meg mi ez, hogy lemennek a tengerpartra túlélősdit játszani randi címszó alatt...
Aztán hirtelen hagytam abba a röhögést, mert rájöttem, hogy nekem egy ilyen pasi kellene és hogy nagyon élvezném, ha ilyenek lennének a randijaim xD Csak ez ugye ál-randi, az enyém meg igazi lenne ~~ magyarán hülyébb vagyok, mint ezek a kitalált, szándékosan hülyének tervezett karakterek.
Erre azért már büszke lehet az ember xD
Naisu dai ~
Ma amióta hazaértem, mindig Emilie-t hallottam :)
Mert tegnap Zocsi betolakodott a gépemhez, amíg én fürödtem, mert az övéhez meg anya ment oda, szóval itt nézegette a wowos izékéit, de sebaj (szegény gépem összeszedett valami vírusos orkgyulladást, kis zöld emberkéket lát...), mert közben ment a zene és éppen Emilie.
Aztán amikor felértem, Zo mondta, hogy milyen jó zenét talált itt nálam, és mutatta az 'Art of suicide'-ot. És én belelkesültem, kezdtem mutogatni a kedvenceimet, meg képeket és meséltem neki Emilie-ről ésatöbbi.
És akkor Zo megkért, hogy küldjem már neki át a számokat, így lett, hogy ma azt hallgatta, és az egész lakás, meg szerintem a szomszédság is.
Nevelődnek, nem árt.
Amúgy meg special A, ari, de tipikus,
beleesett ugyanabba a hibába, mint mindegyik extrákat felvonultató anime; vagy utálják őket, vagy rajonganak értük. Legalábbis ezeket mutatják.
És persze, hogy mindig ők nyernek meg mindent, meg mittomén milyen frenetikusak, de hát Ryuu, érte megbocsátok mindent xD
Mert tegnap Zocsi betolakodott a gépemhez, amíg én fürödtem, mert az övéhez meg anya ment oda, szóval itt nézegette a wowos izékéit, de sebaj (szegény gépem összeszedett valami vírusos orkgyulladást, kis zöld emberkéket lát...), mert közben ment a zene és éppen Emilie.
Aztán amikor felértem, Zo mondta, hogy milyen jó zenét talált itt nálam, és mutatta az 'Art of suicide'-ot. És én belelkesültem, kezdtem mutogatni a kedvenceimet, meg képeket és meséltem neki Emilie-ről ésatöbbi.
És akkor Zo megkért, hogy küldjem már neki át a számokat, így lett, hogy ma azt hallgatta, és az egész lakás, meg szerintem a szomszédság is.
Nevelődnek, nem árt.
Amúgy meg special A, ari, de tipikus,
beleesett ugyanabba a hibába, mint mindegyik extrákat felvonultató anime; vagy utálják őket, vagy rajonganak értük. Legalábbis ezeket mutatják.
És persze, hogy mindig ők nyernek meg mindent, meg mittomén milyen frenetikusak, de hát Ryuu, érte megbocsátok mindent xD
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
